A legfontosabb hármasról: tanárok, diákok, és szülők együttműködéséről egy különleges oktatási élmény megvalósításáért!
A Közbigyó a projekt alapú oktatás definíciója alapján kapta a nevét, miszerint a gyerekek közösen, belső indíttatásból, valamilyen gyakorlati feladatot hajtanak végre, alkotó folyamat keretein belül.
A Közbigyóban a gyerekek maguk találják ki, hogy milyen projekten szeretnének egy 4-5 fős csoportban együtt dolgozni, és egy mentorszülő támogatásával megvalósítják azt. Végül a projektcsoportok be is mutatják az elkészült produktumokat egymásnak, szüleiknek és tanáraiknak.
A Közbigyó tulajdonképpen egy végtelenül egyszerű ötlet: a Közbigyó projekt idejére (ami 3-4 alkalmas csoportos projektmunkát jelent) kerüljön a gyerekek kezébe a vezetés, adjunk nekik autonómiát. Foglalkozzanak most azzal, amit a legjobban szeretnének. Derüljön ki, miben igazán jók. Éljék meg ezen keresztül a sikert.
A Közbigyó módszer könnyen illeszthető a jelenlegi állami oktatási rendszerbe is. A Közbigyó projektet a Bp. 18. kerületi Bókay Árpád Általános Iskola néhány lelkes szülője találta ki 2017-ben, és az iskola közreműködésével már az első projekt alatt több mint 270 alsós és felsős gyerek alkotott, 65-nél több szülői mentor támogatásával. Azóta a közbigyózás hagyománnyá vált, és országszerte számos iskola átvette, például a Digitális Témahéthez kapcsolódva. A projekt eredmények a galériákban és a videók között láthatók.
A Közbigyót iskolák, szülők, pedagógusok szervezhetik. Itt a következő lépésed, ha szeretnéd, hogy legyen Közbigyó a ti iskolátokban is: https://www.kozbigyo.hu/
Hogy miről szól a közbigyó, azt elolvashatod itt >>
Vagy nézd meg bemutatkozó videónkat.
Vagy nézz be hozzánk!
A Közbigyó projekt Facebook oldalát itt találod:
https://www.facebook.com/kozbigyoprojekt/
Facebook oldalunk csoportjaiban pedig meg is nézheted a megvalósult kiscsoportos projekteket:
https://www.facebook.com/pg/kozbigyoprojekt/groups/
Média megjelenéseink pedig bemutatják, hogyan látnak minket mások:
www.kozbigyo.hu/kozbigyo-a-mediaban
Ha támogatni szeretnéd a Közbigyó Projektet, azt az egyesületünkön keresztül teheted meg.
Segíts, hogy minél több gyerek tapasztalhassa meg, hogy Közbigyósnak lenni jó!
A program csak akkor tud működni, ha annak költségeit biztosítani tudjuk.
Ezen sokat dolgozunk, de szükségünk van a te támogatásodra is.
Részletek az elábbi linken: https://www.kozbigyo.hu/tamogasd-a-kozbigyot
A gyereket valóban nagyon élvezték a munkát, a szabadságot amit kaptak a projekt során. Én igyekeztem háttérbe maradni, és csak egy-egy pontnál beavatkozni - főként az időgazdálkodásnál az első találkozásnál, de ott is nagyon gyorsan, ügyesen rájöttek, miért is fontos és onnantól kezdve már szépen beosztották az idejüket is egyedül.
Mindent a gyerekek csináltak önállóan: szerepek felosztása egymás közt, ppt tartalma, kikeresés, ötletek a filmhez, jelenetek elképzelése, filmezés, szerkesztés, zenei aláfestés,.... A filmszerkesztő programot bemutattam nekik (10-15 perc kb nagy vonalakban a főbb funkciók).
Ami legjobban szemlélteti mennyire jól rájöttek mivel is jár egy filmkészítés: miután elkészült az 1 perces kis filmjük (ami kb 7 óra munkát jelentett), arról beszélgettek a lányok egymás közt, hogy egy teljes film készítése hónapokat akár egy évet is igénybe vehet.
Tetszik a programotok, mert szerintem akkor tanulnak a gyerekek a legtöbbet ha saját maguk tapasztalják meg a dolgokat, önállóan dolgoznak és a mentor mint biztos háttér csak szükség esetén avatkozik be, és ott is úgy, hogy a döntés lehetősége a gyerekeknél maradjon. A mentorálást éppen azért vállaltam mert a projekt teljesen egyezik a szemléletemmel és hiszek abban, hogy a cél önálló gyerekek nevelése, akik tudnak megalapozott döntéseket hozni, előrelátóan gondolkodni.
A tervezést, döntéshozatalt pedig gyakorolni kell.
A Közbigyó projekt meg ad a gyerekeknek erre lehetőséget .... persze ha a mentor háttérbe marad és nem veszi át az irányítást, hisz itt a lényeg, hogy a gyerekek irányítsanak.
Djamila - mentor
Számos alkotásról kaptunk képeket. Ezekből néhányat feltöltöttünk ízelítőnek.
5/c Mozdulj ki c. film
Facebook oldalunk: www.facebook.com/kozbigyoprojekt/
Borbély Péter
borbely.peter@kozbigyo.hu
Fehér Vera
feher.vera@kozbigyo.hu
Neumann-Bódi Edit
bodi.edit@kozbigyo.hu
Ha tetszett, ne felejtsd el megosztani a Facebook-on! Köszi!
Nekünk, akik a Közbigyó Projekteket életre hívjuk és megvalósulásukat támogatjuk, a szervezés során számos költségünk keletkezik. Nyomtatunk, rendelünk, beszerzünk, hogy minden gyereknek jusson a bemutatókon minden jó.
Hiszünk abban, hogy a projekthónapokkal segítünk a gyerekeknek, hogy megszerezzenek olyan alapvető XXI. századi kompetenciákat, amikre felnőtt korukban égető szükségük lesz, valamint hogy a pedagógia három fontos szereplőjét (gyerek, szülő, pedagógus) szorosabb, ezáltal hatékonyabb kapcsolatra ösztönözzük.
Ennek költségeit mi jellemzően támogatásokból, vagy saját forrásból biztosítjuk, mert a Közbigyó nem verseny, így minden Közbigyózó gyereknek jár oklevél és ajándék.
Támogatójegy vásárlásával támogathatod törekvéseinket
Részleteket ezen a hivatkozáson találsz.