Előfordul, hogy beszélnek-, írnak rólunk a médiában. Ezen az oldalon megpróbáljuk ezeket a megjelenéseket összeszedni egy gyűjteménybe.
Bókay Árpád Általános Iskola honlapja – 2018.03.23
Miről szól a Közbigyó projekt? A legfontosabb hármasról: tanárok, diákok, és szülők együttműködéséről egy különleges oktatási élmény megvalósításáért! A Közbigyó projektben a gyerekek közösen, belső indíttatásból, valamilyen gyakorlati feladatot valósítanak meg, csoportos alkotó folyamat keretében.
Európai Szülők Magyarországi Egyesülete – 2018.11.15
Az ESZME hatodik alkalommal adja át a Varga Gábor díjat, melyet idén rendhagyó módon két pedagógus vesz át, Burka Erika és Tímár Kriszta. A cikk itt érhető el >>
HVG – 2018.11.20
Megvannak az év leginkább szülőbarát pedagógusai.
A díjat Tímár Kriszta és Burka Erika kapta a Közbigyó nevű programért.
Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete 2013-ban alapította és adta át először a Varga Gábor-díjat, hogy emléket állítson az Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium 2012 decemberében elhunyt igazgatójának. Minden évben olyan pedagógusokat jutalmaznak, akik a szülői közösségek szerint példát mutatnak a szülőkkel együttműködő pedagógiára. A díjátadóra minden évben a névadó születésnapja, november 20-a, a Gyermekjogi Világnap apropóján kerül sor.
Salamon Eszter az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének nevében beszélt a Közbigyóról annak apropóján, hogy az idei évben a szülőkel leginkább együttműködő pedagógus díját megosztva Tímár Kriszta és Burka Erika kapta. A beszélgetés itt meghallgatható >>
The World News – Hungary – 2018.11.20
A HVG Megvannak az év leginkább szülőbarát pedagógusai.címmel megjelent cikkét a The World News Magyarországgal foglalkozó oldala is átvette. Az eredeti cikk itt olvasható >>
Panoráma.net – 2018.11.20
A HVG Megvannak az év leginkább szülőbarát pedagógusai.címmel megjelent cikkét a Panorama.net oldal is átvette. Az eredeti cikk itt olvasható el >>
168 óra – 2018.12.05
A 168 óra nyomtatott változatában megjelent írás a Közbigyóról ma online is megjelent, így már megoszthatjuk. Ebben olvashattok a Közbigyó projektről, Kriszta és Erika díjáról, valamint az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete által alapított Varga Gábor díjról. A cikk itt érhető el >>
HVG – 2018.12.11
A szülők látják a munkahelyükön, hogy milyen munkavállalói készségekre van szükség, az iskolában pedig azt, hogy mindezt az oktatás nem adja meg. Egy fővárosi iskolában a tanárok és szülők megmutatják, hogyan kell ezt csinálni: ez lett a Közbigyó, amelyhez nem kell se pénz, se tanterv, se tankerületi engedély, mégis működik.
HVG – Kultúra rovat 2018-as összefoglaló – 2018.12.18
A HVG éves összefoglalójában is említésre kerül a Közbigyó projekt 🙂 A cikk itt érhető el >>
Tanító – módszertani folyóirat 2019 Januári szám
A Tanító c. folyóirat januári számában Kriszta és Erika lehetőséget kaptak arra, hogy egy cikkben megírják a Közbigyó Projekt-ben, pedagógusként szerzett tapasztalataikat. Sajnos a cikk nem jelent meg online, erre a linkre kattintva elolvashatjátok a két cikket (az első Salamon Eszterről és a Varga Gábor díjról szól, a második pedig a Közbigyóról). A folyóirat weboldala erre a linkre kattintva érhető el.
XVIII. kerület – Ittlakunk – 2019.01.08
A Varga Gábor díjról kerületünk információs portálja is megemlékezett. Az oldal itt érhető el >>
Városi kurír – 2019.01.11
“…Nekem nem volt akkora mázlim, hogy olyan tanár-szülő összefogással találkozhassak, mint a a XVIII. kerületi Bókay Árpád Általános Iskolába járó gyerekek szülei. A fővárosi iskolában a tanárok és szülők megalapították a Közbigyót, amihez nem kell se pénz, se tanterv, se tankerületi engedély, mégis működik…” A cikk erre a linkre kattintva érhető el.
HVG – Az a legfontosabb, ami a tanulóknak fontos – 2019.01.22
Egy nagyon izgalmas könyvet foglal össze ma a HVG. Ken Robinson: Kreatív iskolák c. könyvét mi is nagy előszeretettel forgatjuk és szívből ajánljuk. A szerző, Ken Robinson “Az iskola megöli a kreativitást?” című előadása a TED történetének legnézettebb előadása… Ezen a linken magyar felirattal is meg tudod nézni: https://www.youtube.com/watch?v=pusrOpFwJ8U&feature=youtu.be Külön öröm számunkra, hogy a nemzetközi kitekintés után éppen a Közbigyóra hivatkozik az újságíró (linkkel hozzánk és mindennel, ahogy kell), amikor azt írja, ” A kreatív iskolák kialakulása nem csak a pedagógusokon múlik, nagyon sokat tehetnek ezért a szülők is. (Erre is van hazai jó példa.) A szülők bevonódása a gyermekük oktatásába közvetlen kapcsolatban áll a tanulmányi motivációval és teljesítménnyel – társadalmi és gazdasági háttértől függetlenül.” A cikk erre a linkre kattintva érhető el.
TV Budakalász – 2019.04.19
14 perc 27-től foglalkozik a Budakalászi televízió a Közbigyó Projekttel. A videó itt tekinthető meg
Az újság a Érzékenyítés és szemléletformálás az iskolában – egy jó hazai gyakorlat hazai jó gyakorlatok címmel megjelent cikkében megemlíti a Közbogyó Projektet, mint a közoktatás keretei között megvalósított kompetencia fejlesztő módszert. A cikk a következő hivatkozáson érhető el >>
Az egészségmentor blog – 2019.07.18
Az Az Egészségmentor című blog egy nagyon érdekes és szemléletes írásban hivatkozott a Közbigyó Projekt-re. Sorra vette az 5 legfontosabb problémát a mai oktatásban. Jó látni, hogy mások is látják ezeket a problémákat. A bejegyzés erre a linkre kattintva érhető el.
Felelős szülők lapja – 2019.07.27
A portál a Érzékenyítés és szemléletformálás az iskolában – egy jó hazai gyakorlat című cikkében pozitív példaként hivatkozik a Közbigyó Projekt módszerre. A cikk ezen a hivatkozáson érhető el.
Köznevelés és/vagy Közbigyó – 2020.03.23 Blogger Bob az index.hu blogján
Blogger Bob egy igen jó cikket írt a Közbigyó Projektről. A bejegyzés ezen a hhivatkozáson érető el.
Szülők lapja 2020.03.24
A szülők lapja portál Hírek / Érdekességek rovatába is bekerült a Közbigyó Projekt. A cikket erre a linkre kattintva olvashatjátok.
HVG 2021.02.15
A Richter Anna díjjal kapcsolatban ismét előkerült a nevünk. A cikk itt olvasható.
Blans.hu 2021.02.23
Szintén a Richter Anna díjjal kapcsolatban említettek minket. A cikk itt olvasható.
A magazin összegyüjtötte cikkében az összes pályázót a Richter Anna díjból és részletesen bemutatta tevékenységüket. A cikk itt érhető el.
Femcafe 2021.02.22
A femcafe.hu it részletesen bemutatta a Richter Anna díj döntőseit, köztük minket is. A cikk itt érhető el.
Szülők lapja 2021.03.10
A Szülők Lapja a ismét kiemelten foglalkozott a Közbigyó Projekttel. Cikkük ezen a hivatkozáson érhető el.
Itthon otthon van 2021.03.12
A portál részletesen ismerteti a Richter Anna díj döntőseit. A cikk itt érhető el.
Anyapara – 2021.03.12
Szintén a Richter Anna djjal kapcsolatban foglalkozott velünk az anyapara magazin. A cikk itt érhető el.
Klubrádió – 2021.03.20
A Szerepvállalás c. műsor interjút készített Burka Erikával a Richter Anna díj apropóján. A műsor elérhetősége itt található. Erika 12:43 perctől beszél. Amennyiben csak Erikát hallgatnátok meg, akkor azt itt tudjátok:
Edukanyar – 2021.10.28
Az Edukanyar a Budakalászi Szentistván Gyakorló Iskola közbigyó projektje kapcsán említett meg minket.
A Spirit Fm Beszólok c. műsorában vendég szerepeltünk. A teljes beszélgetés itt érhető el. A Közbigyóról 1 óra 21 perc 11 másodperctől beszélünk. A Közbigyóról szóló rész külön itt meghallgatható.
Spirit Fm – 2022.04.25
A Spirit Fm Ökoóra c. műsorában Ónody-Molnár Dórával beszélgettünk fenntarthatóságról, klímavédelemről, bolygómentésről a Közbigyó Projekt tükrében
A beszélgetés itt hallgatható meg:
Modern Iskola – 2024.10.02
A Modern Iskola magazin az ESEP (Európai Iskolai Oktatási Platform) kapcsán megtalált minket, és ha már így esett, gyorsan beszélgettünk is egy kicsit a Közbigyó Projektről
Segíts, hogy minél több gyerek tapasztalhassa meg, hogy Közbigyósnak lenni jó!
A program csak akkor tud működni, ha annak költségeit biztosítani tudjuk.
Ezen sokat dolgozunk, de szükségünk van a te támogatásodra is. Részletek az elábbi linken: https://www.kozbigyo.hu/tamogasd-a-kozbigyot
Támogasd munkánkat személyi jövedelemadód 1%-ával.
XVIII. kerületi Oktatásért Egyesület Adószámunk: 19187925-1-43 Részletek >>
Rólunk írták
Szerintem az egészben az a legjobb, hogy ilyenkor a gyerekek és a felnőttek egy csomó új dolgot tudnak meg egymásról, egymástól, és ebből rengeteget lehet tanulni.
Tanuló
Elkészült projektek
Számos alkotásról kaptunk képeket. Ezekből néhányat feltöltöttünk ízelítőnek. 2/b Ki - kicsoda társasjáték