Mit tudsz te tenni még ebben a tanévben, hogy minden gyerek 21. századi kompetenciákat szerezzen és másokkal szívesen együttműködő, sikeres gyerekké váljon az iskolátokban?
Ahelyett, hogy csak kívülről vagy felülről várnánk a változást az oktatásban, mi az, amit szülőként mi együtt tudunk tenni, lehetőleg azonnal? Ezt a kérdést tettük fel a tavalyi tanévben a Bókay Árpád Általános Iskolában. Mit tudsz te is tenni még ebben a tanévben, akár szülőként, akár pedagógusként, hogy másokkal szívesen együttműködő, sikeres gyerekeket neveljünk – már ma?
A csoportos projektmunkában látjuk azt a lehetőséget, hogy élményekre alapozva olyan kompetenciákra tegyenek szert a gyerekek, ami egy XXI. századi sikeres életre készíti fel őket. Olyan kompetenciákra gondolunk, mint
|
|
A Közbigyóban a gyerekek maguk találják ki, hogy milyen projekten szeretnének egy 4-5 fős csoportban együtt dolgozni, és egy mentoráló szülő vezetésével megvalósítják azt. Végül a projekt csoportok be is mutatják az elkészült produktumokat egymásnak, a szüleiknek és a tanáraiknak.
A Közbigyó tulajdonképpen egy végtelenül egyszerű ötlet: a Közbigyó projekt idejére (ami 2-3 napnyi csoportos projektmunkát jelent) kerüljön a gyerekek kezébe a vezetés, adjunk nekik autonómiát. Foglalkozzanak most azzal, amit a legjobban szeretnének. Derüljön ki, miben igazán jók. Éljék meg ezen keresztül a sikert.
Miről szól a Közbigyó projekt?
A legfontosabb hármasról: tanárok, diákok, és szülők együttműködéséről egy különleges oktatási élmény megvalósításáért!
A Közbigyó projektet a Bókay Árpád Általános iskola néhány lelkes és aktív pedagógusa és támogató szülők indították el azzal a céllal, hogy a gyermekek az iskolában egy másfajta oktatási módszerrel, tanulási élménnyel is megismerkedhessenek..
Néhány példa arra, milyen színes a gyermeki képzelet: bűvészkedtek, táncbemutatót tartottak, fizikai kísérleteket mutattak és magyaráztak el, sütöttek-főztek, újrahasznosított anyagokból kerti bútorokat építettek, a Titanincról és a Naprendszerről tartottak előadást, rengeteg filmet forgattak, játékot terveztek, hangszert gyártottak, terepasztalokat építettek…
Megtapasztaltuk, hogy a Közbigyó módszer könnyen illeszthető a jelenlegi oktatási rendszerbe is.
Mi mindenképp azon vagyunk, hogy minden olyan iskolában legyen Közbigyó, ahol van legalább egy lelkes szülő vagy pedagógus, aki mentorálja a projekt csoportot, és van legalább 4-5 gyerek, aki egy saját közös projekten szeretne együtt dolgozni. Érdemes elkezdeni már egészen kicsiben is!
Közkinccsé tettük a módszertanunkat, az érdeklődők megtalálnak minket az interneten Közbigyó Projekt néven. Ott vagyunk a legnagyobb közösségi oldalon és van honlapunk is.
Várunk minden ilyen megkeresést és nagyon szívesen segítünk elindítani a helyi Közbigyó projekteket.
www.facebook.com/kozbigyoprojekt/
Rádióbeszélgetés a Közbigyóról MP3
Legyen minden gyerekünk sikeres!
Segítsünk felfedezni minden gyereknek, miben jó ő igazán!
Neked 1%, nekünk 100% segítség
Adószámunk: 19187925-1-43
Neked csak két perc, nekünk nagyon sok lehetőség!
Ajánld fel számunkra az adód 1%-át.
Neked ez semmi, de nekünk nagyon nagy segítség.
Segítségeddel még több és még jobb programokat szervezhetünk a kerületben élő gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak.
A részletek ezen a linken érhetők el.